FILOZÓFUSVITA - az OKTATÓI HÁLÓZAT rendezvénye

Márkus György írja Bertrand Russellről, a Miszticizmus és logika c. kötet utószavában:
„[…] egy majd évszázadot kitevő élet folyamán hű maradt ahhoz a logikailag bizonyosan pontatlan, de ősi és nyomatékos hagyományok által igazolt definícióhoz, mely szerint a filozófus -- »az ifjúság megrontója«.”
Úgy tűnik, hogy i.e. 399 és i.u. 1976 után a 2010-es években sem sokat változott a helyzet: a hatalom és a társadalom egy része meglehetős gyanakvással tekint erre a furcsa szakmára. Hogyan függ ezzel össze a filozófusok száma és megbecsültsége, a filozófia jelenléte a közgondolkodásban és a közoktatásban? Ilyen kérdésekre szeretnénk keresni a választ a két legjelentősebb filozófiai műhely, az MTA BTK és az ELTE BTK filozófiai intézetének igazgatójával.

Résztvevők:
Bodnár István, az ELTE BTK Filozófiai Intézet igazgatója

Horkay Hörcher Ferenc, az MTA BTK Filozófiai Intézet igazgatója

A beszélgetés moderátora: Máté András, az ELTE BTK Logika Tanszékének vezetője

A rendezvény időpontja: 2014. szeptember 16. 17-20 óra között.
A rendezvény helyszíne: ELTE Tanári Klub, Budapest V. kerület, Szerb u. 21-23.